7 nagy felismerés a test és a lélek világából

Az utóbbi másfél évben (is) sikerült számos remek könyvre találnom – ezekből, valamint személyes tapasztalatokból és ismerősöktől szedtem össze néhány olyan gondolatot, melyek kiemelten fontosak voltak számomra!

1.    A test mindenre emlékszik

A testünkben egész élettörténetünk el van raktározva, testünk térkép az elménkhez. Minden komoly élmény, legyen az pozitív vagy negatív, nyomot hagy! De milyen formában?  Pl. mély, visszatérő tünetek, érzések, érzelmek, feszültségek (tónus, akár többlet, akár hiány), struktúra- és alakváltozás, túl- és alulműködések stb. formájában.

Nem biztos, hogy pont erre gondoltak, de igazuk van! “Akárhol jársz, akármit látsz, nyomot hagy benned, jól vigyázz!”

Sőt, az élmények feldolgozása is (nagy) részben testi szinten működik, hiszen minden érzelemhez kapcsolódik valamilyen mozdulat, melyek segítik a kifejezést, átélést, az énünkbe integrálást. Ez egyben azt is jelenti, hogy a kulcs a javuláshoz, fejlődéshez gyakran a testben van, még ha “kifejezetten lelki” problémáról is van szó.

Az elme felejt, de a test soha – szerencsére.

- Sigmund Freud

 

2.    Belső viszony

Az előző pontból egyenes út vezet a belső viszonyhoz, melyek dr. Buda László “Mit üzen a tested?” c. könyve taglal részletesen. Milyen a kapcsolatod a testeddel? Hogyan kommunikálsz vele (ha egyáltalán)? Megtűröd? Utálod? Rossznak érzed?

test-lelek-szakadas

Egy biztos: a test nem hazudik. Megmutatja, amit látnod kell(ene). A kérdés már csak az, hogy képes vagy-e olvasni a jeleit? Képes vagy-e a legőszintébb barátodként tekinteni saját testedre, aki segít megtalálni a válaszokat, hogy egészséges és boldog lehess?

3.    A pozitív gondolkodás veszélyes

A pozitív gondolkodás csodálatos dolog addig, amíg nem vakít el! Dr. Máté Gábor szavai következnek:

„Ha nincsenek negatív gondolataid, akkor nem veszed észre a valóság egészét. Soha nem látod a dolgok valóját. Mindig egy felhőtlen, hamisan rózsaszín szemüvegen át kell nézned a világot és nem látod, ami nem működik. Számtalan kutatás bizonyítja, hogy ezek az emberek gyorsabban halnak bele a betegségeikbe. Pl. egy emlőrákos nő, ha megrögzött pozitív gondolkodó, garantáltan sokkal gyorsabban hal bele a betegségébe.

7 évig dolgoztam palliatív osztályon, ahol gyógyíthatatlan betegekkel foglalkoztam. Rengeteg ember mondta, hogy „Doki, nem értem miért vagyok itt. Soha egyetlen negatív gondolatom sem volt egész életemben!” Gondoltam magamban, hogy igen, pontosan ezért vagy itt. Letagadtad a valóság egy részét […] Az egyetlen módja a túlélésednek a fájdalom és szenvedés teljes elnyomása volt.”

Nem azt mondom, hogy legyél negatív! Azt mondom, hogy legyen bátorságod úgy látni a dolgokat, ahogy vannak a valóságban. Igen, ha éppen úgy alakulnak a dolgok, engedd meg magadnak a negativitást, engedd meg magadnak, hogy rosszul érezd magad! Ez is az élet része, természetes dolog. Utána pedig sokkal könnyebb lesz pozitívba váltani!

4.    Dualitás – kellenek az ellentétek

Az előző pontot boncolgatnám picit tovább Dahlke & Dethlefsen „Út a teljességhez”, illete Osho „Bátorság” c. könyve alapján. Jóval spirituálisabb, mint Máté Gábor üzenete, de gyakorlatilag pontosan ugyan az.

Világunk, természetünk duális jellegű, kettősségekből, dipólusokból épül fel. Ez minden sarkon szembejön, legyen ez a jin és jang, a mondás, hogy minden érmének két oldala van, a nappal – éjszaka, pozitív – negatív, sőt, a tézis – antitézis (->szintézis!).

ellentetek-egyensulya

Vagy akár a szeretet, és a félelem. Mert legbelül semmi más nem irányít minket, csak ez a kettő! Vagy valami jó dolog húz minket előre, vagy valami rossz elől menekülünk. (Ha már itt tartunk… nálad milyen az arány, a kettő közül milyen motivációból teszed általában a dolgokat?)

Szóval miért is baj, ha kizárjuk a valóság egy részét?

A dualitás magával vonja, hogy minden döntéssel elköteleződünk az egyik pólus mellett, és elutasítjuk a másikat. A krónikus, túlzott elutasítás Dahlke szerint az “Árnyékvilágba” száműzi az adott pólust, tulajdonságot, kiesik a tudatosságból. A pszichológiában ez a jelenség az, amikor énünk egy része lehasad, elnyomjuk, és többé nem vagyunk képesek azonosulni vele (pl. agresszióval, haraggal, nyitottsággal, szenvedéssel…)

De mivel a szervezet mindig a teljességre, egész-ségre törekszik, az Árnyékvilágba taszított tulajdonságok tudat alatt, a test „kerülőútján”, fizikai szinten jutnak érvényességre, valamilyen betegség, tünet formájában. Máté Gábor ugyan ezt mondja, csak nyugatias formában.

5.    Az ellentétek ritmusa = élet & egészség

A szervezet egészséges, nélkülözhetetlen ritmusa összehúzódások-megfeszülések, illetve kitágulások-elengedések folyamatos, fluid váltakozása. Fizikai nyelvre lefordítva az izomtónusra, vagy akár a flexióra és az extenzióra is lehet gondolni.

idegrendszer-ritmus

Ha túl sok van az egyikből (jellemzően az előbbiből), akkor pl. a testtartás is követni fogja ezt. (A félelmet sejtető testtartás, ami mindig zárt és feszes, pedig tudatalatti szinten veszélyt kommunikál a környezetünknek és saját magunknak is, és tulajdonképpen egy pozitív visszacsatolás jön létre.)

Kezed kinyílik, majd becsukódik, kinyílik, majd becsukódik. Ha mindig ökölbe szorulna vagy tágra nyílna, mozdulatlanná dermednél. Legmélyebb jelenléted minden apró befeszülés és kitágulás, melyek oly gyönyörűen kiegyensúlyozottak, mint a madár szárnyai.

-Rumi (1207-1273)

 

6.    Trauma a testben

Egy amerikai kutatás szerint (link) a törött csonttal kórházba került páciensek 51%-a komoly PTSD-t (poszt traumatikus stressz szindrómát) szedett össze!

De mi is az a trauma? Két mondatban: „Trauma túl intenzív rémület során jöhet létre valakiben, amikor gátolt (vagy annak képzelt) a menekülése, és úgy érzi, csapdába esik. Ekkor mozdulatlanná dermed (paralízis), vagy összerogy az eluralkodó tehetetlenségében.” – Peter A. Levine, PhD.

Legtöbbször katonákkal és tűzoltókkal kapcsolják össze, de ezt felejtsd el. Jóval “hétköznapibb” történések is létrehozhatják, persze az intenzitása változik.

Ha pedig az ösztönös védekezési folyamat nem képesek testi szinten lefutni, ez az állapot krónikussá válik. Két jellemző „megküzdési mechanizmusa”:

  1. Szimpatikus idegrendszeri dominancia, harcra vagy menekülésre készség, fight or flight mód. Tehát túlmúködés, túlzott feszültség.
  2. Disszociáció, élettelenség, érzéstelenség, lekapcsolás, izoláltság, szürkeség. Tehát alulműködés, „feszültséghiány”.

Az elsőről már egyébként írtam a Testtartás, trauma és stressz című cikkemben, ami a mai szememmel is meglepően kiválóra sikeredett! 😀 És fogok is még írni erről sokat, mert elképesztően fontos szerintem tudni ezekről, hiszen a test-lélek kapcsolat és egyensúly alapját képezi. Mindenki átél traumatikus élményeket, a kérdés csak annyi, hogy tudja-e, hogyan lehet továbblépni.

Ha egy ember a szíve mélyén megérti, mit jelent a félelem és a reszketés, akkor védett minden rettegéstől, amit a környezete teremt.

-I Ching, (kínai Változások Könyve) Kr. e. 2500

 

7.    A legnagyobb érték a figyelem

Ezt Orosz Katalin transzperszonális terapeutától tanultam. A legnagyobb érték, amit adhatunk társainknak, a környezetünknek és saját magunknak, az a figyelem. Figyelem kell az élet alapjait jelentő kapcsolódáshoz, fejlődéshez, biztonsághoz. Nélküle semmi nincs.

Mert egy élmény megélése is 2 ugyan olyan fontos részből áll: magából a történésből, és utána a megosztásból, ami a feldolgozáshoz elengedhetetlen. A megosztáshoz pedig a legtöbb, amit tehetünk az az, hogy őszintén figyelünk a másikra. Légy jelen!

tudatos-jelenlet 

Összefoglalva, kezdem egyre jobban belátni, hogy mennyire egy húron pendül az elménk és a testünk. Sokkal jobban, mint azt gondoljuk! Az utóbbit sem lehet kizárólag fizikai szinten létező robotként kezelni, mert egybefonódik egy érző, gondolkodó, szimbolikus (analógiás) módon működő idegrendszerrel.

Neked mi a véleményed ezekről?

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+Pin on PinterestShare on TumblrEmail this to someone

Szólj hozzá!