484 nap. Ennyi idő telt el a legutolsó cikk óta. Most viszont új életre kel a honlap 🙂 Itt most röviden elmesélem, hogy mi történt tavaly, miért fagyott be az egész Test-ész, mi van most és mi lesz a jövőben, utána pedig talán arra is marad hely, hogy megosszak néhány nagy leckét, okos gondolatot az előző évemből! Nem maradt, majd a következőben!

Az egyik legfelszínesebb ok, amiért megálltak a cikkek, az az, hogy 2015 tavaszán végeztem az egyetemen. Mert én egyébként geofizikusnak készültem, és év elején már muszáj volt elkezdenem írni azt a diplomamunkát…

Persze kedvem 0 volt hozzá, ráadásul addigra már igen kevés közöm volt az egész szakterülethez (sőt, sose volt sok…). Rengeteg szenvedés és stressz, minden nap reggeltől estig megállás nélkül, semmi más nem fért bele. De május végére elkészült, és állítólag kiváló lett. Lediplomáztam, hurrá!

fogalmam sincs mit csinálok

Ez persze hatalmas űrt és tanácstalanságot hozott magával, hiszen:

  • a geofizikával (ha egy mód van rá) nem akartam foglalkozni,
  • a mozgással és egészséggel meg nem tartottam még ott, hogy valami tartalmasat és értéket teremtőt alkossak.

A másik, már jóval mélyebb ok, amiért megálltak a cikkek, az az, hogy kezdtem rájönni, hogy nem fejlődök a mozgással. Se minőségben, se mennyiségben nem jutottam 2-ről a 3-ra. Másrészről az előző hónapok miatt úgy kiégtem, hogy kedvem se volt az egészhez.

Ennek ellenére ahelyett, hogy kicsit pihentem volna, csomó dologgal foglaltam le magam, pl.:

  • a tanszékvezető ajánlatát elfogadva egyetemi jegyzetet készítettem a diplomamunkám témájából
  • nyári gyakorlatra jelentkeztem a Fulfilled.hu csapatába, akik önfejlesztéssel foglalkoznak. Mindenféle online munkát csináltam, de sokkal fontosabb az, hogy ezáltal egy csomó remek embert ismertem meg, akiknek nagyon sokat köszönhetek 🙂
  • elkezdtem a Sportoktatói OKJ tanfolyamot, amit aztán január elején sikeresen el is végeztem.

De talán a legmeghatározóbb az volt, hogy találtam munkát, nem is akárhol! Felkerestem ugyanis Csíky Ferit, akihez még 2013-ban jártam egy darabig, hogy tanácsot kérjek tőle, hogyan tovább. Szüksége volt egy ügyintézőre, aki segít neki vállalkozás ezernyi feladatával. Természetesen elvállaltam, azóta pedig rengeteget dolgoztuk, és sokat tanultam pl. a vállalkozásfejlesztésről és online marketingről. Benne pedig szintén egy kiváló embert és szakembert ismertem meg!

Közben elvégeztem nála az SMR System Szakértői, TriggerMassage Specialista, BodyMapping Sport és Rehab, és a K-Active Taping Kezdő tanfolyamokat.

Ami pedig a honlapot és a jövőt illeti… Nagy terveim vannak! Az utóbbi hónapban új dizájnt kapott, mert egyrészt az előző kicsit instabil volt, másrészt meg letisztultabb arculatot akartam.

De mit jelent az új logó? Mert hogy jelent valamit 🙂 A test, lélek, szellem hármasságából indultam ki, ez a 3 bogyó. Az őket egymással összekötő körök pedig azt szimbolizálják, hogy minden összefügg mindennel. És hogy miért sötétlila? Hát, jó kérdés 😀 Valahogy jött, és megtetszett! Egyébként meg a lila szín többek közt a kreativitás, spiritualitás, a felsőbb rend és a belső világ színe, szóval egészen jól passzol az új irányhoz.


Mert az elmúlt 1-2 évben egyre közelebb kerültem a pszichológiához, spiritualitáshoz, belső tudatossághoz. Ahhoz, hogy miért érzünk és cselekszünk úgy, ahogy, hogy hogyan alakítja a belső világunk a testünket, és hogy hogyan lehet ilyen kérdésekben továbblépni.

Ahogyan a bemutatkozásban is írtam, úgy látom most, hogy egy-egy belső „csomó” pontosan úgy tudja gátolni a fizikai fejlődést (is), mint néhány hatalmas szikla a víz folyását, ha a folyó medrébe kerül.

 

ko-a-vizben

Szerencsémre remek emberektől tanulhatok, de még így sem csupa móka és kacagás, hogy egészen őszinte legyek.

A legmélyebb félelmek, traumák és bénító hiedelmek, besöpörve a tudatalattiba… mind ott vannak, és azt mondják a fejlődésnek, hogy „Állj!”. De érzem, hogy az egyetlen, valódi út, amit járnom kell (vagy inkább járnom érdemes), az ezeken keresztül vezet.

Nemrég egy kedves ismerősöm megkérdezte, hogy „Biztosan találkozni akarsz a legbelső démonaiddal?” mire én szinte gondolkodás nélkül azt válaszoltam, hogy igen!

warrior

Hihetetlen mélységei vannak az emberi pszichének, és sokszor ami a felszínen jelenik meg problémaként, annak a gyökere egészen az alapokig nyúlik…

Az út bár nem könnyű, de már most meg vagyok győződve arról, hogy minden perce megéri.

Zárásként álljon itt egy idézet, igazán messziről, igazán régről:

Le kell mennünk az élet alapjaihoz. Mert minden olyan, csupán felszínes változtatás, ami a legmélyebb igényeket figyelmen kívül hagyja, pontosan annyira lesz hatástalan, mintha soha meg sem történt volna.

-I Ching, (kínai Változások Könyve) Kr. e. 2500

 

Legközelebb megosztok néhány bölcs gondolatot, amit az elmúlt évben tanultam, és átformálta a szemléletemet!