Testtartás javítás okosan

A testtartás javítás témájáról sokan írnak, de elsősorban csak a felszínesebb, fizikai szintet érintve. Én most – szinte már szokásomhoz híven – inkább mélyebbre megyek, és arra keresem a választ, hogy mi alakíthatja mélyen, tudat alatt a testünk formáját.

Bevezető – Amy Cuddy – testtartás és biokémia

Amy Cuddy szociálpszichológus kutatásairól talán már hallottál. Az egyikben a résztvevők 2 percet töltöttek el “nagy hatalmú” (nyitott, domináns), illetve “gyenge” (zárkózott) pózokban. Már ennyi is elég volt ahhoz, hogy az első esetben megnőjön az önbizalmuk és határozottabban lépjenek fel, ráadásul megemelkedett a tesztoszteron szintjük, a kortizol (stresszhormon) szintjük pedig csökkent! A gyenge pózok alatt/után pedig pont ennek az ellenkezőjét tapasztalták.

Ebből az a nagyon érdekes (és egyben teljesen logikus is), hogy a testtartás nem csak kifelé, másoknak közvetít egy-egy lelkiállapotot, hanem befelé, saját magunknak is.

Ez a gondolat szépen megalapozza azt az álláspontomat, hogy miért fontos a testtartás javítás közben/mellett az érzelmekkel való munka.

Menjünk eggyel mélyebbre – premovement & érzelmek

Ahhoz, hogy megértsük a testtartás és az érzelmi állapot közti kapcsolatot, kicsit mélyebbre kell mennünk – és innentől válik igazán izgalmassá a dolog!

Képesnek lenni magunkba foglalni és feldolgozni extrém erős érzelmi állapotokat nem csak a dinamikus, hatékony terápia célja, hanem a vitális, kiegyensúlyozott élet alapja is.

-Peter A. Levine

Érzelmekből sem a túl sok, sem a túl kevés nem jó. Előbbi esetben nem csak érezzük őket, hanem eggyé válunk velük és dominálnak, kényszeres cselekvéseket, vagy épp befagyott, elfojtott állapotokat generálva. Hogyan lehet egészséges érzelmi intelligenciára/viszonyra szert tenni? Hogyan lehet jól kezelni a negatív érzelmeket? A kulcs itt az időzítésben rejlik.

Először William James 19. századi filozófus és pszichológus, majd  csaknem 100 évvel később pl. Benjamin Libet híres neurofiziológus is arra jutott, hogy egy ingerre adott „tudatos” érzelem vagy cselekvés csak másodlagos, azt időben megelőzi egy sokkal gyorsabb, automatikus testi reakció. A kísérletek alapján ugyanis kimutatható, hogy a tudatos gondolkodásunk túlságosan lassú ahhoz, hogy bármit is képesek legyünk pl. túlélni! A gyors testi reakciót analizálja az agy, és így hozza meg az „utólagos döntést”, hogy miért csinálta azt, amit.

Libet kísérleteinek egy nagy tanulsága tehát, hogy életünknek sokkal nagyobb része automatizált (szokás), mint gondolnánk: minden szándékos mozdulat előtt van egy automatikus, tudat alatti előkészítő mozdulat (premovement, avagy attitűd). Mi lehet ez a premovement? Például a testtartás, vagy bizonyos stabilizáló vagy mozgató izmok feltöltődése!

A magyarázat? A primitívebb szinten működő agytörzsbe (és más hasonló részekbe) is befutnak bizonyos információk az érzékszervekből, ahol egy vázlatos, tudatalatti kép készül a környezetről, sokkal gyorsabban, mint tudatos szinten. Tulajdonképpen létezik egy rövidebb áramkör, ami elsődleges fontosságú. Érdemes utánaolvasni a vaklátás (blindsight) jelenségének, ami remek példa erre.

William James és Benjamin Libet tapasztalatai alapján elmondható, hogy például a düh érzése abból a (fizikai) attitűdből fakad, hogy támadni, ütni-vágni akarunk, és nem fordítva, tehát nem azért akarunk ütni-vágni, mert dühösek vagyunk. Máshogyan megfogalmazva az idegrendszerben alulról felfelé (a primitív ösztönöstől a komplexebb tudatosig) halad az inger és a válasz, nem pedig fentről lefelé (tudatostól a tudattalanig).

Ebből pedig az következik, hogy – amint azt mindannyian megéljük – az érzések és érzelmek azonnal csökkennek vagy elmúlnak, amint elkezdjük kifejezni őket (másik jó példa erre a szomorúság elpárolgása a sírástól). De hogy végképp összezavarjalak… ekkor tulajdonképpen nem is az érzelem múlik el, hanem az érzelmet kiváltó elsődleges testi reakció (premovement) fut le, teljesedik ki, aminek következtében az érzelem, mint információ közvetítő feleslegessé válik (emlékezz a fenti képre, az érzelmi központ szimbolikusan egy híd a tudattalanból a tudatosba).

Itt viszont szükséges különválasztani a pozitív és a negatív érzelmeket, ugyanis van egy markáns különbség köztük, amire talán elsőként Nina Bull pszichológus jött rá a 20. század közepén:

• a pozitív érzelmek (eufória, öröm, büszkeség, stb.) tiszták, csak cselekvést implikáló komponensük (premovementjük) van
• a negatív érzelmek (depresszió, düh, bánat, stb.) két ellentétes komponensből állnak, egy cselekvőből és egy gátlóból, ami így konfliktust és feszültséget okoz (emlékezz, kifejezéskor a gátló elmúlik, ezért vele együtt pedig maga a negatív érzelem is).

Erre az utóbbira írok még egy példát. Sétálsz az erdőben, és egyszer csak látsz egy nagy sötét árnyékot a szemed sarkából. Azonnal megállsz, kicsit összehúzódik és megfeszül a testtartásod, és automatikusan elkezded keresni a jelenség forrását. Ez eddig mind hihetetlenül gyors, automatikus cselekvés.

Most tegyük fel, hogy meglátsz egy vérengző medvét! Szintén tudat alatt ez egy védekező-menekülő programot indít be (fight or flight reakció), automatikusan lehetőségek után kutatva. Ha találsz, néhány pillanattal később már el is indulsz egy biztonságosabb hely irányába. Eddig a pontig ez szinte kizárólag automatikus, ösztönös cselekvés volt, mert a tudatos gondolkodásra ilyen esetekben az evolúció során nem volt idő.

Az érzelmek szintjén pedig a megfelelő premovementek következményeként nem félelmet érzel, hanem izgalmat és veszélyt, melyek közül egyik sem negatív (nincs gátló komponensük).

Most viszont tegyük fel, hogy totálisan csapdába estél, menekülés közben zsákutcába jutottál, ahonnan nincs kiút, és ott van előtted a vérmedve. Ekkor a cselekvő komponens mellé társul a gátló, ugyanis ott ragadtál, nincs lehetőséged a megoldásra. És ez hozza létre a félelmet.

A félelem (és pl. a düh, pánik) CSAK akkor jön létre, ha nem látsz kiutat a problémából, magyarul ha az elsődleges cselekvés nem oldotta meg a helyzetet. Ez a magyarázat nálam valahogy nagyon betalált!

Nina Bull – testtartás és érzelmek

De hogyan kapcsolódik mindez a testtartás javítás témájához? Nina Bull kísérletében a résztvevőket hipnotikus állapotba hozták, majd különböző érzelmeket javasoltak nekik: undor, félelem, düh, depresszió, öröm, büszkeség.

Több, szakmailag felkészített szakember is megfigyelte és leírta a résztvevők fizikai reakcióját a különböző érzelmekre, valamint a résztvevők saját beszámolóit is lejegyezték. Az eredmények konzisztensek, és nagyon érdekesek voltak:

• undor: testi elfordulás, eltávolodás, hányingerrel
• félelem: általános felfeszülés vagy a test mozdulatlanná fagyása (ízületi flexiókkal és felhúzott vállakkal), másrészről vágy a menekülésre (itt is látszik a két ellentétes komponens)
• düh: a hát, a karok felfeszülése és ökölbe szorított kéz (támadás premovement). Ezzel ellentétesen az állkapocs, homlok és a kézfej is megfeszül, ami a támadás gátlását, irányítását szolgálta.
• depresszió (~bánat): a résztvevők ezt krónikusan megszakított/elvesztett ösztönökkel-motivációval (drive, ami hajt előre) írták le. Hogy van valami amit akarnak, de nem tudják elérniBuboréksúgó szöveg hozzáadása. Fáradt nehézség, fejfájás, zavaros gondolkodás jellemezte belülről, kívülről pedig elfojtott sírás és összeesett testtartás (törés főleg a rekeszizom síkjában). Ugye megvan a két ellentétes komponens?
• öröm, büszkeség, stb.: ahogy már írtam, a pozitív érzelmeknek nincs gátló komponensük. Jellemző testtartás: kitáguló, felfelé emelkedő mellkas érzése, szabad, mély légzéssel, valamint felemelt fej és gerinc extenzió. A résztvevők cselekvésre készen érezték magukat, mély célokkal („sense of purpose„) és optimizmussal.

További érdekes része volt a kísérletnek, hogy ha a résztvevőket pl. az öröm érzelmi állapotába hozták, azok képtelenek voltak negatív érzéseket érezni mindaddig, amíg az örömhöz tartozó testtartást el nem engedték.
Ez fordítva is igaznak bizonyult: a depresszióhoz tartozó testtartást el kellett hagyni annak érdekében, hogy örömöt legyenek képesek érezni.

Összefoglalás – kössük össze a dolgokat

1. Az érzelmek az elsődleges testi reakcióra válaszolva jelennek meg, a negatívak főleg akkor, amikor ez a testi reakció zátonyra futott, illetve nem fejeződött be.
2. A negatív érzelmek (főleg a félelem, düh és depresszió/bánat) többek között rossz testtartást okoznak.
3. A rossz testtartás negatív érzelmi állapotot okoz. Persze depressziós nem leszel a görnyedéstől, de tény, hogy árnyalja a dolgokat pusztán az idegrendszeri kapcsolatok miatt.
4. A testtartás javítás részeként szükséges dolgozni az érzelmekkel, pontosabban az azokat kiváltó, zátonyra futott, be nem fejeződött testi reakciókkal, ún. premovementekkel.
5. A belső munka során tudatosított belső érzetek tulajdonképpen pontosan ezek – és ha képesek vagyunk útjukra engedni (átélni lelki és testi szinten is) őket, akkor a testtartás javulni fog.
6. A testtartáson túl az általános egészség, rugalmasság, hangulat, integritás, belső béke, komfortérzet stb. is javulni fog. Tulajdonképpen tisztítod, integrálod a belső világodat, hogy egyre közelebb kerülhess a valódi énedhez, középpontodhoz.

Személyes tapasztalatom is szerencsére egész sok van már. A Gendlin-féle Fókuszolás módszere pontosan erről szól, hogy az apró, belső érzeteknek teret és figyelmet adva azok tovább tudnak lépni, ami új, szabadabb szintre emeli a testi-lelki jólétet. Nem ritka, hogy 1-1 jobban sikerült alkalom után (kb. meditációra lehet gondolni) amellett, hogy könnyebbnek, simábbnak érzem magam, pl. a nálam problémás felső háti és nyaki szakasz életre kel, felfelé húz, és könnyebben ki tudom egyenesíteni.

Őszintén szólva nem lepődnék meg azon, ha érthetetlen és túl bonyolult lenne ez az egész… de hátha 🙂 Ha van kérdésed, kérdezz!

 

Források: 1,2,3,4,5